Szelektív szigetek

Képeink

Kommentek

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

2004.

2004.12.31. 23:59 :: Szeretem Budapestet

 

Koncentrikus Krétakörök

Népszava, 2004. december 23.

A két ünnep között a Millenáris Teátrumban szervez közéleti fórumot a Krétakör Színház. A nyilvános beszélgetésekre a FEKETEország eloadásai után, este 22 órától kerül sor.

A mai esemény "Pest megér egy estet!" címmel a Szeretem Budapestet Mozgalom és a Krétakör közös esztrádmusora - építészeti áttekintés kuplékkal, irodalommal a társulat színészeinek eloadásában. Házigazdák: Bojár Iván András és Schilling Árpád.

Holnap "Buzi-e vagy?" címmel az eloítélet eredetérol és természetérol folyik majd a szó lélektani, társadalomtudományi és nyelvészeti megközelítésben. A résztvevok: Illés Anikó, Dessewffy Tibor, Orsós László Jakab, Kálmán László, a házigazda: Merényi Anna.

2004 évértékelésére FeketeHetes címmel december 30-án kerül sor ugyanitt, a témákhoz Kéri László, Mizsei Zsuzsa, Mucsi Zoltán, Sándor Erzsi, Scherer Péter, Schilling Árpád, Szilágyi Szilvia (sisso) szól hozzá, a moderátor Hegyi György (Radio Café) lesz, és további meglepetésvendégekre is lehet számítani. Ez utóbbira jegyet kell váltani elovételben 500, a helyszínen 600 forintért, a többi program ingyenes.

 

Indul a nap

Duna TV, 2004. november 29.

Vendégünk pedig Bojár Iván András, az Oktogon címu lap foszerkesztoje, jó reggelt kívánok. Szeretem Budapestet címmel indított mozgalmat és jelentetett meg kiáltványt és bíztat Budapest szerethetové és élhetové tételére. Igen kemény szavakkal illette a mai Budapestet , idéznék egy párat: koszos, rendetlen, koncepciótlan, leszakadó és éppen ezért ma egyáltalán nem szeretheto. Mi az ami miatt nem élheto és nem szeretheto, ez pénz kérdés vagy nemtörodömségrol van szó?

Azt hiszem semmi újat nem mondok errol a városról, amit nem mondana bárki aki mondjuk most reggel a villamosmegállóban áll vagy a metrón utazna. Sokkal inkább azt mondom és nem is egyedül mondom, hanem hát 10-en alapítottuk ezt a mozgalmat és ma már több mint 600-an vagyunk, hogy szeretheto ez a város és szeretnünk is kell és arra szeretnénk megoldásokat találni, hogy hogyan tudjuk jól szeretni ezt a várost szemben mondjuk az elmúlt 15 év városi kormányzásával, amely nem mutatott elegendot megítélésünk szerint ahhoz, hogy hogyan is szeretik jól.

Miért pont most csapott az asztalra?

Szerintem nem mi vagyunk az egyetlenek akik mostanra érezzük azt, hogy valami, hogy mondjam, egy bizonyos pohár kezd betelni. Az Európai Unión belül május elsejével ugye Magyarország és Budapestnek az összefüggései is átrendezodtek, átalakultak. Azt érdemes tudni, hogy az Európai Unión belül különbözo városoknak a versenyei milyen kiélezettek, és ezekben a versenyekben Magyarország városai, közöttük Budapest is egyfajta leszakadásban van. Budapestnek az esélye elképeszto, hihetetlen jó adottságú város és ezekbol rendkívül keveset használunk ki.

Hiányolja a városstratégiát. Namost egy laikus vagy mondjuk csak egy városlakó, fovároslakó azt gondolná hogy ez egy olyan alapfeltétel ami nélkül nem is lehet muködtetni egy várost.

Hát lehet muködtetni egy várost, 23-at meg pláne lehet muködtetni, mert azt kell megérteni igazából, hogy Budapest nem egy város. Budapest fizikai értelemben mint építészeti vagy urbanisztikai konglomerátum vagy nagy egység valóban egyet alkot, de közigazgatási, önkormányzati szinten 23-at alkot, tehát 23 Debrecen, 23 Miskolc, 23 Szeged él együtt ebben a fizikai egységben. És lehet muködtetni, csakhát 23 muködtetés és ebbol következoen rengeteg konfliktus is van, rengeteg probléma van, hiszen ezek az egységek nagyon nehezen tudnak egymással együttmuködni.

Olyan szépen fogalmazott, azt mondta, hogy Budapest igazi eroi szétforgácsolva hevernek. Pontosan mire gondol, tehát mi vagy mik a legnagyobb eroi Budapestnek?

Budapest, tehát Pest vagy Buda, tehát a magyar történelemben rendkívül fontos szerepet játszó helyszín valószínuleg talán a legtöbbet szenvedte el az európai városok között, a történelem során, akár a török, akár az 1686-os felszabadító ostromok következtében és ugyanígy ehhez hozzátehetjük az 1848-at, 1945-öt, '56-ot. Ez a város porig volt rombolva, 6-8-10 esetben és mindig fölállt és mindig a semmibol újraépítette magát. Ha Prágát nézzük, azzal soha nem történt semmi. Itt olyan alkotóerok vannak és olyan energiák vannak, tehát bennünk annyi lehetoség szunnyad amelyektol ez a város újra egy csodálatos hely lehet és egy nagyon fontos, rendkívül kiemelt szerepu város az európai városok sorában. Az a meggyozodésem, hogy ezek az erok most szunnyadnak, ahogy ön is mondta az imént és azért szunnyadnak mert egyszeruen nincsen jó technikánk, nincsenek jó módszereink, illetve vannak csak ezeket elo kell vegyük. Az a törvényi rendszerezés ami 1989-90-94 során Budapest életét meghatározta, az elavult, az rossz, ezen változtatni kell. Ha változtatunk, akkor azt gondolom, hogy ezek a fajta erok, ezek a fajta lehetoségek is újra életre kapnak.

Mi lehet a következménye annak, mondjuk tíz év múlva hogy ha ezt a kiáltványt vagy ezt a kritikát nem veszik figyelembe és nagyjából megy minden ugyanúgy ahogy eddig?

Budapest egy eljelentéktelenedett, a mostaninál méginkább balkánias jellegu, koszos, nehezen kezelheto város lesz, elfordul tolünk a nemzetközi toke, nem leszünk sem piaci szereplok, sem piaci célcsoport, illetve leszünk, csak sokkal kisebb mértékben és ami a legrosszabb és a legfontosabb, hogy mindez egész Magyarországnak rossz és az egész régiónak rossz. Budapest az ország szíve és Budapest az ország motorja, egy mozdony ami húzza az összes többit. Ha ezt a szerepet elvesszük tole, egy holtvágányra toljuk, márpedig az elmúlt idoszakok erre utalnak, akkor az egész országnak az esélyei romlanak illetve hát azt mondanám hogy nincsen esélye.

Arra is külön felhívták a figyelmet, hogy nagyon fontos a civil kezdeményezés, vagy hogy egyáltalán a városlakók tegyenek azért a városért amelyben élnek. Ezeket az ötleteket vagy kezdeményezéseket fogadják valahol, tehát ha nekem van egy jó ötletem, akkor hol jelentkezzem, mit csináljak az ötlettel?

Hát budapestiek fogadják. Most kétfajta lehetoség van, most van a www.szeretembudapestet.hu oldal, ahol egyébként rengeteg információval találkozni, hogy mit is akar a mozgalom. Másrészt pedig akciókat csinálunk, amely akcióknak az eredményét konkrétan lehet majd érzékelni, illetve olyan szakmunkákat készítünk elo amelyeket reményeink szerint a politika különbözo szféráiban fogadnak majd.

Legyen így, köszönöm szépen hogy itt volt.

Én is köszönöm szépen.

 

Budapesti hírek

Info rádió - hírek, 2004. november 25.

Létrehozza munkacsoportjait mai találkozóján a Szeretem Budapestet Mozgalom. Az élhetobb fovárosért szervezodött civilek várhatóan márciusig elkészülnek elso cselekvési programjukkal, amelyben a Duna körüli ingatlanok fejlesztési lehetoségeit foglalják össze. Sigmond Árpád kérdezte Bojár Iván Andrást, a mozgalom egyik alapítóját.

A Szeretem Budapestet Mozgalom az civilek, városi lakosoknak a társulása. Alapvetoen az a szándék, az a motívum meghatározó azt hiszem mindannyiunkban, hogy szeretnénk valamit tenni ezért a városért. Azt érzékeljük, hogy az elmúlt 15 esztendoben azok a lehetoségek, amelyek ebben fantasztikus metropolisban benne rejlenek, a városnak nem sikerült kihoznia magából.

Az Önök alakuló gyulése szeptember 21-én volt. Azóta milyen tevékenységrol számolhatnak be?

Csináltunk egy konferenciát a Dunánál címmel, amelynek az volt a lényege, hogy felmérést készítsünk, számvetést végezzünk azzal kapcsolatban, hogy az elmúlt idoszakban, illetve jelen pillanatban is milyen nagy ingatlan fejlesztések zajlanak a Duna partján. A Duna Budapest foutcája és jelenleg el van vágva a mindennapi életünktol. És sokkal több urbanisztikai lehetosége rejt magába, mint amivel ma élünk.

Mik a hosszabb távú terveik a jövot illetoen?

Megalakulnak a munkacsoportjaink. Több mint hatszáz ember naponta olyan 10-12 ember jelentkezett a Szeretem Budapestet Mozgalomba és ezeknek egy jelentos része nagyon magasan kvalifikált. Valamilyen területen, szakterületen igen képzett ember. Ami azért fantasztikus lehetoség, mert hogyha mindenki ott dolgozik és ott segítenek a városnak ahol o a leginkább hozzáérto, akkor ez a fajta munkacsoportos feladat kiosztás alkalmas lehet arra, hogy a jogi, a közgazdasági, a marketing és a kommunikációs, az urbanisztikai munkacsoportokon keresztül mi civilek ki tudjunk alakítani egy olyan programot, amelyet a város használni tud. Szeretnék túllépni azon, hogy kívánság listákat írogassunk. A fováros hivatalos város koncepciója az tulajdonképpen egy ilyen kívánságlista. Nem tartozik hozzá a cselekvési program.

Reményeik szerint mikorra készül el az elso cselekvési program a városfejlesztéssel kapcsolatban és mely témát érinti majd ez?

Egy olyanfajta vaskos tanulmányokat, anyagokat rakjunk le, amelyek itt fordulatot hoznak, arról nem tudunk beszélni karácsonyig egész biztosan. Hát talán olyan február vége, március, amikor az elso ilyen anyaggal elo tudunk állni. De elso körben két dolgon érdemes gondolkoznunk. Az egyik az egy olyan urbanisztikai koncepció megalkotása, ami meghatározná azt, hogy a Dunát milyen irányba fejlesszük mi Budapestiek. Másrészrol pedig hogy mindennek megfelelo jogi, közigazgatási háttere legyen, ezért egy komolyabb anyagot szeretnénk összeállítani arra vonatkozólag, hogy miként lehetne visszaállítani a közmunkák tanácsát, amely valamikor szakérto szervezet volt, amely Budapest felépítésében, megvalósításában dönto szerepet játszott.

 

Elegünk van

168 óra, 2004. november 23.

A Magyar Narancs egyik alapítója, majd foszerkesztoje. Késobb építészeti folyóiratot indított, az Octogont, amely tavaly Pulitzer-emlékdíjat kapott. Közvetíteni szeretne a hétköznapi emberek és a kultúra között. A közelmúltban Szeretem Budapestet címmel mozgalmat indított a fováros felvirágoztatására, és társaival kiáltványt jelentetett meg, amelybe követeléseiket foglalták. Horváth Júlia Borbála interjúja.

Kiáltványuk elnevezése talán forradalmibb, mint a tartalma. Elég volt a csúcsforgalomból, a szennyezett levegobol, a ronda házakból és az emberek még rondább viselkedésébol, a bunözésbol. Hogyan képzeli a változtatást?

Három hét alatt ötszázan csatlakoztak hozzánk, naponta csörög a telefon, leveleket kapunk lelkes emberektol, az internetes érdeklodok mellett oket is szeretnénk bevonni. A szakmai kerekasztal-találkozókra közgazdászokat, jogászokat, építészeket hívunk meg, hogy együtt találjunk megoldásokat arra, ami ellen tiltakozunk. Nem elsosorban gazdasági jellegu problémák, inkább valamiféle társadalmi tudat és szervezodési képesség hiánya miatt jutottunk idáig. Nagy hittel demokratikus szabályokat, új jogrendszert gyártottunk '89-ben, s azt hittük, ezzel fölállítottuk az életünket szabályozó struktúrát is. Mára viszont kiderült, ezek mégsem muködtetik jól az életünket. Pedig a cél egyszeru: minél tovább, minél egészségesebben és jobb közérzetben létezzünk. A cél felol kéne visszabontani, hogy az eltelt 15 évben mi muködött jól, mi nem. Ezeket az evidenciákat leszurve rájönnénk, mire van szükségünk. Például jó beülni sörözni egy állandó társasággal, átbeszélni a dolgokat, politizálni, néha összeveszni. Ez létezo közösségi életforma Európa sok országában, míg nálunk mindenki begubózik, ideges, és úgy érzi, lépten-nyomon kitolnak vele. Budapestet föl kell rázni és föl kell építeni! Ezt nemcsak azért mondom, mert lokálpatrióta vagyok, és imádok itt élni, hanem mert tudom, ha tétlenek maradunk, a gazdasági és a mentális területek sem muködhetnek jól.

Ha Budapestet fejlesztjük, a vidék még inkább lemarad.

Ellenkezoleg! Ettol a vidék is erosebb lesz, mert önmagában Budapest sem áll meg. A kiegyezés óta most eloször teremtodik alkalom, hogy egy világos Budapest-politika eredményeként harmonikussá váljék a vidék és a fováros fejlesztése. A cél olyan befogadózóna kiépítése, amely természetes szövedéket képez - például nemcsak Székesfehérvár vagy Esztergom válik Budapest agglomerációjává, hanem fordítva is.

Most biztosan jönnek a példák, hogy bezzeg a környezo országokban milyen szépen fejlodik a turizmus...

Akár. De alapveto különbség, hogy mondjuk a cseheknek, szlovákoknak egészen más az életfelfogásuk, ami abból is adódik, hogy újonnan létrejött nemzetállamok és nemzetük felvirágoztatásának ügyében a szélsobaltól a szélsojobbig egyetértenek. Mégpedig abban, hogy a városunk, az országunk jó hely legyen, amennyire tudjuk, tegyük naggyá, és csak azután izélgetik egymást. Nálunk fordítva van: a mi közepesen tehetséges és önzo politikai osztályunk a nyilvánvaló közérdek, a közjó felrúgásával csak azt tartja szem elott, miként tehet alá a másik félnek.

Ezek szerint nemcsak az elmúlt negyven év okozott károkat.

Persze. Az azt követo tizenötöt is "ki kell javítani". Elképeszt, hogy amikor az egyik csapat fölteszi a kokárdát, a másik politikai kérdést csinál belole, és nem teszi föl. Pedig '48-ról azért mindenki ugyanazt gondolja. '56 már kényes téma. Ha a politikai normarendszer felol tekintjük, mindkét esemény forradalom volt, olyan közcselekedet, amelynek értékein a demokrácia nyugszik. Tradíciókat utólag nehéz teremteni, még a változtatás is idoigényes. Ha csak az építészetet nézzük: a francia elnököknek kormányzásuk alatt illik valami maradandót építtetni. A Pompidou Központ a hetvenes években, az akkori köztársasági elnök kezdeményezésére épült, még a nevét is róla kapta. Mitterrand pedig üvegpiramist emeltetett a Louvre udvarára. A politikai viselkedés is a kultúra része, sot bizonyos gesztusaiban a kultúra mélyáramába tartozik. Egy felvilágosult politikusnak, akiben picivel több ambíció van, mint a "sárban álldogálás", ez természetes. Amikor Mitterrand meghívta Ming Peit üvegpiramist tervezni, azért választotta ot, mert Pei alkotta a washingtoni National Galeryt, a modern amerikai demokrácia szellemi központját. És azért is, mert akkoriban Pei képviselte "az építészetet". Nem véletlen, hogy ezután Helmuth Kohl, a német egyesítés történelmi alakja ugyancsak Peit hívta Berlinbe, megtervezni a Német Történeti Múzeumot.

Vagyis hívjunk gyorsan mi is valakit külföldrol, aki biztosan okosabb nálunk, felszabadultabb, merészebb, s máris ugrottunk egy nagyot?

Ezt sem látnám tragédiának. Gondolom, az orvostudomány erdményeit sem hárítjuk el azzal, hogy azokat nem mind magyar orvosok találták ki. A magyar társadalom építészeti ízlése konzervatív, mivel építészeink is azok. Nálunk a legmodernebb irányzat a neobauhaus, a nyolcvan évvel ezelotti építészeti stílus retró változata. Ennek ellenére a hazai építészet ma már szerencsére a világ architektúrája felé lépeget. A hetvenes években épített belvárosi irodaházakat sorra bontják. Egyetlen probléma, hogy például a spenótház helyére szerintem nem rakhatunk Lechner- vagy Ybl-palotát, csak olyat, amely 2004 szellemét képviseli.

Miért nem? Az valószínuleg harmonizálna a környék klasszicista épületeivel.

Az olyan volna, mint ha ma Stendhal stílusában írnék a lélekrol. Formalizmusnak hatna, üres manírnak.

Valami alázat mégiscsak kellene, hogy ne kísérletezés színtere legyen egy ilyen feladat. Hogy negyven év múlva ne kelljen megint bontani.

Persze, de izgalmas kérdés, hogyan lehet egy eklektikus városszövetbe úgy beilleszteni az újat, hogy nem historizálok, foleg nem álhistorizálok. Példátlan az a muveletlenség, amellyel a kilencvenes évek posztmodern építészei terveztek, a tagozatok, pillérek ismerete nélkül, kizárólag a négyzetméter-maximáló szempontok figyelembevételével.

Az ön által indított kezdeményezés címe Szeretem Budapestet - önmagáról beszél. Helyesebben: ön magáról beszél. Ennyire érzelmi alapon muködik a mozgalom?

Kell ennél több? Én Budapestet "de" nélkül szeretem. Azzal együtt, amiért néha kibírhatatlannak érezzük. Mára úgy belaktam a várost magamnak, hogy szinte minden részéhez fuzodik valami élményem. A következo Octogon-számba írtam egy cikket a budai Várról. Mélyen él bennem az a hely, ott tanultam meg járni, rengeteg emlék odaköt. Annyira aggaszt, mi lesz vele.

Szeretjük Budapestet. Itt élünk, dolgozunk, itt élnek azok, akiket szeretünk - ez az otthonunk.
Sok ok miatt egyre kevésbé érezzük jól magunkat. (...)
Elegünk van abból, hogy a nagyvárosi nyomor eluralja az aluljárókat, a köztereket.
Elegünk van abból, hogy Buda, Pest, Óbuda a nap bizonyos idoszakaiban egymás számára szinte megközelíthetetlenné válnak.
Elegünk van abból, hogy a bunözés mindennapi életvitelünket fenyegeti.
Elegünk van abból, hogy mocskos levegot szívunk, és mocskos utcákon közlekedünk.
Elegünk van abból, hogy egy szerencsétlen törvény miatt huszonhárom városban élünk, miközben mindannyian budapestiek vagyunk. (...)
Féltjük otthonunkat, Budapestet.
A város újraegyesítését akarjuk. (...)

Budapest a XXI. században ismét naggyá lehet. Akármi is lesz vele, az otthonunk marad. Jól akarjuk benne érezni magunkat. Összkomfortos várost akarunk. Szeretjük Budapestet.

 

Budapest ma küzdőhely, csatatér

Kossuth Rádió - Péntek kávéház, 2004. november 19.

Bojár Iván András művészettörténész, az Octogon folyóirat főszerkesztője volt a Péntek kávéház vendége. Valaha nagy lendülettel indult egy mozgalom, a Mentsük meg Budapestet? most Szeressük Budapestet néven kezdődik egy másik: ennek célja nem közvetlen megmentés, csak egy újfajta szemlélet kialakítása.

Ennek legfontosabb felismerése, hogy most nem tekintjük magunkénak a várost; nemhogy az ország, még a benne lakók sem. Budapest ma inkább küzdőhely, csatatér. ?Harcolok kétmillió másik budapesti ellen minden nap parkolóhelyért, piacért, előnyökért ? mondja Bojár Iván András ? ehelyett ismét fogjunk össze.? Volt idő, amikor magunkénak éreztük még ezt a várost, állítja az építész-kritikus: az I. világháború előtt biztosan. Paradox módon éppen akkor, amikor sok volt az első generációs budapesti. Vagy talán nem is olyan furcsa ez: naggyá tenni a várost egy közös célja volt ebben az időben azoknak, akik vidékről egy nagyvárosba vándoroltak, hogy megváltoztassák ? általa, ezáltal ? az életüket. Igaz az is, hogy amikor sikerült világvárost csinálniuk, akkor Magyarország egésze is legnagyobb konjunktúráját élte.

S még egy ? józanító ? igazság: ez az akkori, kiegyezés utáni gazdasági fellendülésnek volt köszönhető; most ilyen nincs, talán a láthatáron sem. De nem tisztán anyagi érdekek vezetnek egy város fellendüléséhez: a prosperitás lelki tényezőkre is támaszkodik?vannak sokkal jobb üzletek is, mint a bor, sokan mégis borászkodnak a sikeres üzletemberek közül. Ez választás kérdése. Mindemellett gazdagság azért kellett Budapest legendás virágzásához, és még valami: a történelmi sorsforduló. Ugyanis az akkori budapesti magyarok származás szerint nem voltak azok: Pest, Buda és Óbuda egyesülésekor tizennégy százaléka, 1914-ben negyvenhat százaléka volt magyar a város lakosainak.

De hogy áttérjünk a mára: ?Elegünk van, hogy a nagyvárosi nyomor eluralja a köztereket, hogy nem lehet közlekedni, hogy szennyezett a levegő?? ? szól a Szeressük Budapestet mozgalom felhívása. Kérdés, mennyi befolyása van erre a civil kezdeményezéseknek? A hajléktalanság problémája nem esztétikai kérdés, hanem szociális. Például a hajléktalanszállások szűkösek: munkásszállások nincsenek immár a városban, szociális lakásépítés nincs? mindezekre nincs állami garancia. Ezek politikai programok ? lennének, de egyelőre csak hiányuk érzékelhető. A tehetetlen politikai osztállyal szemben viszont kreatív a lakosság, a kávéházasok, könyvesboltosok, a teázók, a különféle ?ötletüzletek? tulajdonosai. A politikusok tehetségtelenek és kontraszelektáltak ? fogalmaz keményen a művészettörténész ? a kiáltvány azt akarja kifejezni: azért fizetünk politikusokat, hogy a költségvetésből oldják meg ezeket a problémákat. A hajléktalan emberek nagyon alulra sodródtak a társadalomban, az ?eszmények luxusát nem engedhetik meg maguknak?. Van olyan is köztük, akinek semmije sincs, de méltósága azért van. Nem biztos, hogy pénzt kér, lehet, hogy ha egy egyesület vagy mozgalom, akár mint a Szeressük Budapestet, időt tud szánni közcélra, az is sok mindent megváltoztathat.

Sok védekezési mechanizmus van a megoldhatatlannak tűnő gondokkal szemben, egyik a cinizmus. Innen nézve ez ?kiscserkész? mozgalom: ám ez csak a látszat, hiszen a résztvevői olyan emberek ? építészek, közgazdászok, meghatározó értelmiségiek ? akiknek van szilárd viszonya a valósághoz. Mindemellett nem akarnak élni a tagok meglévő kapcsolataikkal, nem kezdenek majd lobbizni, mert ez fönntartaná a jelenlegi struktúrát, melyben a politikusok döntenek, mindenki más elébük járul. Céljuk a közcélú munka megindítása, gesztuskénti elfogadtatása. A kvalifikált tagság kihasználja a szellemi kapacitását, jogi, gazdasági és később egyéb munkacsoportokat alakít. Így már partnerek lehetnek, támogatói különféle terveknek, civil ellenzéke a városvezetésnek. Ha befolyást akarnak, ehhez vagy hatalom kell, vagy presztízs, hiszen a politikai szféra és a realitás elváltak egymástól. A hatalommal bírók, a döntnökök most egy külön életet élnek: a valóság nem nagyon ?jön át? számukra. Pedig politikusok nélkül nem fog menni a város arculatának megváltoztatása. Hiszen végső soron továbbra is ők hozzák meg a döntéseket: viszont másrészről ők is alkalmazottak, ha a közbeszédben megjelenik valami, arra reagálniuk kell, választ kell adniuk. Nagyon különböző politikusok képesek voltak hasonló válaszokat találni: Václav Havel rendbehozta Prágát, összehozta ott a kor legnagyobb építészeit, hogy alkossanak; Vladimir Meciar kitakarította Pozsonyt? hogy nálunk miért nem történt meg a központi nekibuzdulás? Demszky Gábor főpolgármester kijelentette: liberális elveinek ellentmond, hogy személyesen felügyeljen építkezéseket, írjon ki, bíráljon el pályázatot. Pedig Demszky és Havel egyaránt a demokratikus ellenzékből jött ? egyikük tudta ezt vállalni, a másik nem.

A hatvanas években a film a társadalmi változások indikátora, ma pedig az építészet ? lenne, attól függően, milyen felkészültségű az adott város innováció területén. Budapest e téren igen rosszul áll: az ingatlanfejlesztők építik a várost. Megkapnak egy telket, azt fejlesztik a telekhatárig, mellette pedig továbbra is ugyanúgy ott a kátyú, a gödör. Budapest ugyan mindig eklektikus volt ? nem egységesen barokk, mint például Prága ? de XIX századi, homogén historicista stílusú, ami nagyon nagy érték, vigyázni kell rá. A hiba ott van, hogy mi, mai budapestiek azt gondoljuk, nem vagyunk olyan jók, mint akik építették. Amúgy a felét a mai Budapestnek nem magyarok tervezték: ez már akkor is beépülést jelzett, jelentett az európai kultúrába ? ezért nincs semmi értelme ma a nemzetközi pályázatok ellen lázadoznia egyes budapesti politikai köröknek. Az identitásunkat a jövőben, az Eu-ban nem a nemzetiségünk, hanem a lokalitásunk fogja meghatározni: mondjuk ?békéscsabai vagyok és európai??

A mostani bezárt helyzetben a hiperspekulánsok felhúznak a legértékesebb telkekre ?fapados? épületeket, aztán eltűnnek. Száz-százötven százalékos haszonnal dolgoznak, holott az európai átlag harminc-negyven százalék is tisztességes haszon; és az dinamikus és folyamatos, hosszú távú fejlődésben teszi érdekeltté a cégeket. Csakhogy most huszonhárom külön kis város (a szinte teljesen önálló kerületek) alkotja Budapestet és dönt saját kicsiny érdekei szerint ? mivel kétharmados az önkormányzati törvény megváltoztatása reménytelen. A pártok nem nyúlnak a törvényhez, mert klientúrájuk kötődik a kerületi önkormányzatokhoz ? ezért párhuzamos, mellérendelt megoldások kellenek

Most nem megy, ami az egyesítéskor, hogy három városi tanács mondott le önként. Akkor volt lelkesedés: legyen a város Bécs konkurenciája, erre meg is volt az esély. Most hiányzik egy hasonló hazafias lendület. Magyarország új geopolitikai helyzetbe került az Európai Unió tagságával: regionális központtá kellene válnia. TGV ? gyorsvasút ? kellene a horvát tengerpartig és Erdélyig, Brassóig ? földrajzi adottság, ebben óriási lehetőségek rejlenek, csak nem látja a politika. Budapest kulturális főváros is csak akkor lesz, ha alapvetően normális lesz: ma nem tudjuk, hol kezdjük megoldani a gondokat, a hajléktalanoknál vagy a kátyúknál, nincs célvíziója a városnak. Első virágzásakor ez is volt; a magyar millenáris kiállítás. Ma ahhoz, hogy a lehetőségek kiaknázhatók legyenek, kulturális fővárosi program kell, amit mindenki ért, s ennek vannak, lennének kikerülhetetlen urbanisztikai konzekvenciái.

De még ezek előtt az ország életminőségén kell változtatni: piac kell és életszínvonal Moszkvában városon belül ingyen lehet telefonálni városhatáron belül. Nálunk lehetne internet minden lakásban Budapesten, de itt két monopolcég meghatározza az árakat. Blokkolva vagyunk az autópálya-díjakkal, Délkelet-Magyarországon negyedannyival drágább minden, mert az M5-ös drága; ezek tarthatatlan dolgok, s általában azért működnek így, mert valakinek ki vannak adva saját zsebre. Konfrontációra kell kényszeríteni a politikusokat, hogy történjék végre valami. ?Őrületesen sok tapasztalatunk van negatív dolgokból ? mondja Bojár Iván András ? kezdhetjük őket hasznosítani, hogyan nem kell csinálni valamit, hogyan kell változtatni.? Régi ?mániája? gyalogoshidat építeni a Dunán, ami kulturális események színtere lehetne, felhasználható a város emblémájaként, mint Párizsnak az Eiffel-torony. Az Alkotmány utcától délre ki kellene tiltani az autókat, díszburkolattal ellátni az egész V. kerületet, és füvesíteni. A Belgrád rakparton lefuttatni az életet a Dunára, sok növényt telepíteni, a parti villamost levezetni a föld alá? ez nyolc-tízmilliárdnyi költség nagyjából, ami nem sok pénz: a népszavazás most ötbe fog kerülni.

 

A jövő építészete a Dunánál

Világgazdaság, 2004. október 29.

Az Octogon építészeti és dizájnmagazin az idén másodszor rendezi meg októberben az Építészet hónapja - 2004 fesztivált, amelyhez kapcsolódva október 27-28-án A Dunánál címmel kétnapos konferenciát is szervezett az International Business Schoollal és a Szeretem Budapestet mozgalommal közösen. Bojár Iván András, az Octogon foszerkesztoje lapunk kérdésére elmondta: a kezdeményezés fo célja az volt, hogy Budapest egyik legfontosabb értékére, a Dunára irányítsák a figyelmet. A konferencián kiderült, hogy az ingatlanszakma jól érzékeli ezt: a Duna-parton nagyszabású beruházások indultak el, igaz, ezek gyakran nem hordoznak építészeti értéket. Bojár Iván András szerint a problémát az alkotó kapcsolat hiánya jelenti az ingatlanfejlesztok, az önkormányzatok és a fováros között.

A szervezok ezért - hogy segítsék az együttmuködést - önkormányzati eloadókat és befektetoket is meghívtak a konferenciára. Így például a fováros képviseletében Ráday Mihályt, a várostervezési és városképvédelmi bizottság tagját és Juharos Róbert országgyulési képviselot, a fovárosi közgyulés tagját, valamint bemutatkozott Kolber István, az új, regionális fejlesztésért és felzárkóztatásért felelos tárca nélküli miniszter is. A befektetoi oldalról olyan cégek képviseloi tartottak eloadásokat, amelyek különbözo projekteken dolgoznak a Duna mentén. Így beszéltek például a megújuló Kopaszi gátról és arról is, milyen szerepet játszik a Duna a turizmusban. René Hopstaken (Delft) eloadása a világban zajló nagy vízparti fejlesztéseket, új technológiákat körvonalazta, amelyek hasonló adottságú városokban "muködnek", és a fejlodés lehetséges alternatíváját kínálják. Ilyen példa a hollandiai Haarlemmermeerben épült Water Pavilion, amely 200 négyzetméteres, vízen lebego terasz, növényház és muvészeti galéria egyben. (ÜK)

 

Duna-parti tervek - Élesztési kísérlet

FigyelőNet - Fekete Emese, 2004. október 28.

Egységes Duna-menti építészeti koncepció nincs, de egyre több beruházó találja izgalmasnak a folyópart lehetoségeit. A lakóparkok mellett újjászülethet a Várkert Bazár, feléledhet a víziturizmus, megépülhet az elso úszóhotel.Európa egyik legjelentosebb folyója hajósok szerint épp a pesti szakaszon nyújtja a leglátványosabb panorámát, a folyó mégis mintha halott lenne. Vize és közvetlen partszakasza nem 'hullámzik" együtt a fovárossal és lakóival, a benne rejlo lehetoségek egyáltalán nincsenek kihasználva, sem közlekedési, sem kulturális, sem turisztikai szempontból - hangsúlyozták A Dunánál címu konferencián szerdán felszólaló hazai építészek ésingatlanberuházók, akik mellett Kolber István, a lakás- és építésügyekkel, valamint területfejlesztéssel foglalkozó tárca nélküli miniszter is eloadást tartott.

Az építészet hónapja rendezvénysorozat keretében az Octogon szakfolyóirat és a Szeretem Budapestet mozgalom kezdeményezésére toborzott "ötletelés" egyik legfontosabb tanulsága egyébként az volt, hogy bár egységes Duna-menti fejlesztési koncepció nem létezik, és sokszor politikai érdekellentétek fojtják meg a legizgalmasabb terveket, azért van néhány érdekes beruházás, amely igyekszik elosegíteni a Duna bekapcsolását a fováros vérkeringésébe.

Várkert Bazár
Egyelore csak tervasztalon és maketteken létezik, de a jövo év tavaszán a Foundation Rt. beruházásában elvileg megkezdodhet a Várkert Bazár több tízmilliárd forint értéku át- és újjáépítése, miáltal Budapest egyik legértékesebb és jelenleg elzárt, Dunához közeli területét kaphatja vissza a város. A Budai Vár lábánál, a várdomb alján mintegy 300 méter hosszúságban elhelyezkedo Várkert Bazár 'fekete lyukként" viselkedik, azóta, hogy az 1870-es években megépült: gyakorlatilag soha nem tudott szervesen beépülni a város zsongásába. Az Ifjúsági Park adta átmeneti fellendüléstol eltekintve holt tér volt, amely idoközben ráadásul siralmas állapotba került, olyannyira, hogy egy ideje le is zárták a nagyközönség elöl.
Ha a Bánáti Hartvig Építésziroda tervei megvalósulnak, akkor néhány éven belül valamilyen kulturális, vendéglátó és szórakoztató központ (egyelore még képlékeny funkcióval) foglalná el az Ybl Miklós tervezte 'bazársor" újjáépített falait. A központi része alatt kétszintes mélygarázs is helyet kapna, az épületegyüttes két végpontjában található házakból irodákat hoznának létre, az északi pavilonból pedig mozgólépcson közvetlenül fel lehetne feljutni a Várba. Jóllehet a tervezok számos modern megoldást felvázoltak (például az épületegyüttes megvilágítását a föld alól felmagasodó üvegkubusokkal oldanák meg), a Várbazár sziluettje orizné a Reitter Ferenc által megálmodott, majd Ybl által megvalósított egykori épületsor összképét, de az építészek szándékai szerint minden eddiginél intenzívebb kapcsolatot teremtene a Duna, a Várkert és maga a Vár között.

Giga-beruházások
A Demján Sándor résztulajdonába tartozó TriGránit Csoport egyik legnagyobb mostani befektetése szintén a Duna mentén húzódik, a folyó dél-pesti partján, a Nemzeti Síznház melletti területen. Az úgynevezett Millenniumi Városközpont új épületei három ütemben készülnek el, az elso körben a 31 milliárd forint projektértéku Muvészetek Palotája és néhány luxus lakóház építése (összesen 320 lakással) a tervek szerint még decemberben befejezodik. A dél-pesti városközpont fo elemét egyébként egy 5000 fos konferenciaközpont alkotja majd, de a durván 175 milliárd forint összértéku beruházás része több irodaház, kaszinó, fürdo és négy szálloda is.
Hasonlóan nagy volumenu (és stílusában is hasonló, amolyan modern lakótelepre emlékezteto) vállalkozás 1ütötte fel a fejét1 a pesti Duna parton északabbra is. A XIII. kerületi Foka-öbölben már megkezdodött úgynevezett Marina part az Autóker Holding újabb mega-tranzakciója, amelynek során 20 hektáros területen 2009-2010-re többmint 3500 lakást terveznek átadni (több ütemben: az elso 224-et jövo év végére). A beruházás legizgalmasabb része az öblöt szó szerint körülölelo terület lesz (ezt adják át a legvégén), itt ugyanis a tervek szerint - uszoda és sportcentrum mellett - nemzetközi yachtkikötot és mediterrán hangulatú teraszokat (kávézókat) alakítanának ki.

Elúszott lehetoségek
A Duna-part persze nem csak ingatlanberuházások kedvelt színtere kellene, hogy legyen, a turizmusban is sokkal nagyobb szerepet kellene kapnia - véli Gomola Marius, a turisztikai tanácsadással foglalkozó Horwath Consulting partnere. A fováros jelenleg egyáltalán nem használja ki a Dunában rejlo lehetoségeit, nem fejleszti a hajózási infrastruktúrát, nem teremt több kikötési lehetoséget a nemzetközi hajóknak, yachtoknak, nem tesz eleget annak érdekében, hogy a folyó kevésbé legyen szennyezett (és helyenként büdös), nem vonja be a szigeteket a turizmusba, magát a folyót pedig a rendszeres fovárosi tömegközlekedésbe, és nem használja ki a vízi programokban, látványos dunai attrakciókban rejlo lehetoségeket sem.
A fováros 2010-ig szóló turisztikai stratégiájának és fejlesztési programjának elkészítésével megbízott társaság vezetoje szerint emiatt igen komoly anyagi veszteség is éri Magyarországot. A folyami nagyhajók által lebonyolított minoségi turizmusban folyamatosan visszaszorul a Duna szerepe, és a kikötési, illetve tankolási lehetoségek szukössége miatt nem tudjuk hazánkba csábítani a mintegy 200 ezer uniós yachttulajdonos többségét sem. (1992-ben még 3000, idén nyáron már csak 150-200 yacht érkezett Budapestre.) Holott a statisztikák szerint a folyami turista a legjobban költo fajta: a napi 250 dollárt elvero konferencia-turistánál is 2-3-szor nagyvonalúbb - elsosorban az üzemeanyag-vásárlás miatt.

Úszóhotel
A Duna vize egyáltalán nincs építészetileg kihasználva Budapesten, mondja Finta József, aki például szívesen látna egy üvegbuborékot a Margit-híd középso pillérénél közvetlenül a vizen, és nagyon örülne egy gyalogoshídnak, mondjuk a két egyetemi városrész között. Az EEA Budapest Kft. építészei pedig egy úszóhotelt terveztek nagyjából a Dagály fürdo elotti Duna-szakaszra, amelynek 175 szobáját kishajókkal és szárazföldi mozgójárdán át is meg lehetne közelíteni.

Kispályás kísérletek
A Váci úttól az Újpesti öböl által elválasztott Népsziget óriási rejtett tartalékokkal rendelkezik. Margit-szigetnyi osfás területrol van szó, amely jelenleg parlagon hever, holott például a két világháború között pezsgo vízi életnek adott otthont. Ma már egy sincs meg az akkori csónakházakból, de kevés maradt meg a szocializmusban errefelé virágzó vállalati üdülokbol is (ami még megmaradt, az pedig siralmas állapotban). A rendszerváltás tehát a Duna e szakaszán rombolt, 1újkori1 fejlesztésre egyetlen példát találni, a 12 évvel ezelott létrehozott River Club nevu szabadido-központot. Ahogyan az ötlet egyik gazdája, Csoregh Zoltán fogalmaz, a 6000 négyzetméteren található csónakház, étterem, kiköto és filmklub afféle 1idealista, kispályás1 kezdeményezés, amelyet persze tovább lehet álmodni. A Népszigetnek minden adottsága megvan ugyanis ahhoz, hogy népszeru közparkká alakuljon, ahol számtalan sportolási és kikapcsolódási lehetoség, pihenés vagy akár vizi vidámpark várná a fovárosiakat, akik persze nem autóval jönnének ide (mert azzal egyébként is elég nehézkes megközelíteni a területet), hanem biciklivel, hajóval, vizitaxival vagy hidroplánnal.

 

Szeretem Budapestet

Népszabadság, 2004. október 16.

Budapest alszik, igazi eroi szétforgácsolva, passzívan hevernek. Hatalmas szellemi, erkölcsi és alkotó értékei, amelyek legjobb idoszakaiban naggyá tették, most nem látszanak. Elsikkadtak. Itt lenne az ideje, hogy lássuk a bizonyosságát: Budapest a tehetség, az alkotókedv és az élni akarás városa. Nem pedig a tehetetlenségé, a szellemtelenségé - amilyennek ma látszik. Büszkék vagyunk erre a városra. És joggal. Alkony idején végigmenve a Margit vagy a Szabadság hídon, a rakpartok valamelyikén, a lélegzetünk elakad, hogy milyen gyönyöru a Vár, a Parlament, a hidak sziluettje, a Dunában tükrözodo napfény. Ám ez a város ma is dédapáink városa.

Minden, ami szép, nagyszeru, elegáns, alaposan végiggondolt benne, egyetlen emberölto, a kiegyezés és az elso világháború közötti szuk fél évszázad alatt itt élok muve. Azoké a pesti polgároké, felmenoinké, akik nagy többségükben a Monarchia különbözo szegleteibol érkezve német, szlovák, jiddis, román, horvát vagy szerb anyanyelvvel kívántak magyarrá lenni, és végül együttes erovel váltak budapestivé. Azoké a pesti polgároké, akik érdekeiket és eszméiket összehangolva, közösen léptek fel. Anyagi, egzisztenciális kockázatot is vállaltak azért, hogy Budapest a nemzet felemelkedésének motorja és egyben szimbóluma legyen.

A politikusi bátorság, a vállalkozói merészség tette naggyá ezt a várost jó száz évvel ezelott. Nagyravágyásnak és összefogásnak egyaránt köszönheto, hogy ez a város akkor európai, sot világméretben is lenyugözo fejlodési pályára lépett. Mégis kérdés, hogy a tehetetlen nosztalgián kívül mit tudunk mi, ük- és dédunokák ma felmutatni. Egy koszos és rendetlen várost. Egy koncepció nélküli várost. Egy nem szeretheto várost, amelynek háromszázezren fordítottak hátat egy évtized alatt. Egy leszakadó várost, amely egyre kevésbé képes lépést tartani a fejlodéssel. Egy buta várost, amely nem alkalmas választ adni a nap mint nap felmerülo kérdésekre. Egy tehetetlen várost, amelyben széthúzás van és politikai megosztottság, kicsinyes hatalmi harcokkal, zömmel arctalan, eredménytelen politikusokkal. Egy 23 kerületre, 23 városkára szabdalt Budapestet, mindenféle stratégia és nagyravágyó cél nélkül. Huszonhárom egymáshoz láncolt kisvárost, amelynek elöljárói helyi apró érdekektol vezetve fosztják ki, teszik tönkre külön-külön az egészet. Egy öntudat nélküli várost, amely nem ismeri vagy nem fogalmazza meg sem valódi képességeit, sem elemi szükségleteit, melyeket a közeli és távoli szomszéd városok versenye szab meg. És foleg egy olyan várost, amely nem tudja, hogy Budapest sikere nélkül Magyarország sikere is elképzelhetetlen!

Egy olyan ország fovárosában élünk, amely nem tud mit kezdeni saját imázsával. A régitol szabadulna, újat pedig a legjobb kitaláló szándékok ellenére sem sikerült felmutatnia. Ezért aztán sóvárogva járjuk Európa nagyvárosait. Bámuljuk és csodáljuk London, Párizs, Barcelona elképesztoen fantáziadús fejlesztéseit. Jól érezzük magunkat Amszterdam, Stockholm vagy bármely olasz város barátságos utcáin. Lenyugözve nézzük Berlin újraépítését. És valljuk be: irigykedve nézzük Prága, Krakkó, Pozsony, Ljubljana vagy Graz átgondolt fejlesztéseit - hogy a mindig példaképnek és legfobb vetélytársnak tartott Bécsrol ne is beszéljünk. Az elmúlt 15 év bebizonyította, hogy nem a vállalkozói kedvvel és a tehetséggel van nálunk probléma. Ott, ahol a legkisebb rés is megnyílt, láthattuk, hogy a hittel és kedvvel rendelkezo budapestiek mi mindent tudtak létrehozni. Így lett Liszt Ferenc terünk, Ráday utcánk, Szigetünk, A38-as hajónk, tavaszi majd oszi fesztiválunk, @RC reklámplakát-kiállításunk, plázsunk.

Adva van tehát egy hihetetlenül jó adottságokkal megáldott város, amelyet a XIX. században varázsoltak XX. századivá. Nekünk pedig nem volna más dolgunk, mint hogy újabb száz évet lendítsünk rajta. Hogy mi, a XX. század szülöttei felkészítsük Budapestet a XXI. század kihívásaira. Gondoljuk csak végig: mi kell ahhoz, hogy egy város szeretheto legyen? Kell hozzá jó levego, fejlett infrastruktúra, pezsgo kulturális élet, pihenést és kényelmet nyújtó szolgáltatások széles köre, jó közlekedés és nem utolsósorban büszkeség. Pozitív igazolása annak, hogy mindez megtalálható ebben a szeretheto városban. Ehhez egy élheto világvárosra lenne szükség, egy XXI. századi Budapestre. Ahol jó levego, rendezett közterek, tisztaság, polgári összetartás és felelosségérzet csábít a városban lakásra. Ahol van városfejlesztési stratégia. Ahol izgalmas épületek épülnek. Ahol a városfejlesztés gondolataival, friss épületeink architektúrájával újra a nagy európai szellemáramokba kapcsolódhatunk, mint hajdan a gótika, a reneszánsz, a barokk vagy éppen a historizáló stíluskorok idején. Olyan város, amely mágnesvasúttal teszi Bécset, Adriát és Erdélyt egy-két órányira elérhetové. Ahová autósztrádák futnak. Ahol villámgyorsan be lehet jutni a repülotérrol. Ahol a pályaudvarok és metrómegállók nem a szégyenkezés érzését keltik. Egy olyan Budapest, amely élvezi és használja legnagyobb földrajzi adottságát: a Dunát. Ahol lehet sétálni, ücsörögni, mulatni és jól lakni a folyó partján. Ahol lehet használni a folyót sportolásra, kikapcsolódásra, szórakozásra, de akár olcsó, az utak terhét átvevo szállítmányozásra. És olyan várost, ahol gyalogosan is át lehet kelni az egyszer talán majd újra kék Dunán. Egy izgalmas és pezsgo kultúrájú város kellene. Ahol a legnagyobb erény, hogy mindig mindenki számára megtalálhatók a szórakozás és kikapcsolódás különféle formái, mert a város minden íze, zamata, kulturális sajátossága elérheto. Mindenkinek az, jöjjön akár a magyar vidékrol, a környezo országokból vagy éppen közös hazánk, az Európai Unió bármely zugából. Élni kellene végre tehát mindazzal, aminek a lehetosége itt van, és csak a megvalósítására vár.

Egy büszke Budapestet képzelek el, amelyre nemcsak a város lakója, hanem az egész ország jó érzésekkel gondol. Amely messzi földrol idevonzza a turistákat, és amely nem mint kóros vízfej uralja, hanem jó fovárosként segíti és méltó módon képviseli Magyarországot. Amely meghatároz, lelkesít. És amelyre minden magyar - határon belül és kívül - azt mondja: a mi városunk! Naivitás? Rajtunk, részben a most itt, ebben a városban élokön is múlik, hogy valóban az-e. A mindeddig tehetetlenségre és eredménytelenségre szorító társadalmi, önkormányzati és jogi körülmények ellenére létezhet kibontakozás. Ennek záloga azonban három olyan szféra mozgósítása, amely nélkül semmi nem változhat itt. Nélkülözhetetlen egy olyan jogi és urbanisztikai szakmunka, amely, rést ütve a mai önkormányzatiság falán, megalapoz egy mai, XXI. századi, modernizált várost és annak operatív szervezetét, a hajdanvolt Szépíto Bizottmány, majd Fovárosi Közmunkák Tanácsának jogutódját. Fel kell ébredniük a nagypolitika meghatározó szereploinek, a mindenkori miniszterelnöknek, a pártoknak és a társadalom széles köreinek, hogy a szükséges éleslátással és célszeruséggel tudatosítsák végre magukban: Budapest XXI. századi felemelkedése újra alapveto, az ország szempontjából megkerülhetetlen cél - ahogyan ezt már felismerték elodeik a kiegyezés idején. A munka azonban - és ez a harmadik, ránk, civilekre vonatkozó felelos állítás - mindenekelott az egyéneknél kezdodhet el. Azzal, hogy mostantól kezdve, ezennel Budapestet mi, lakosok újra a sajátunknak tekintjük. Ez a város ugyanis nem egy vagy több önkormányzaté. Nem a polgármestereké. Nem a hatóságoké. És nem a politikusoké. Ez a város a miénk. Aminek elemi szinten akkor adjuk jelét, sot a szívünkben is akkor éljük át, ha nem dobunk szemetet rá, és tudjuk, miért nem teszünk így. Ha csoportokat hozunk létre, és közösen gondoljuk el az életünk jövobeli tereit, mert helyettünk ezt más nem teszi meg.

Nagyon sok ez? Talán soknak tunik, mert eddig nem így éltünk, és Budapest ezért vált élhetetlenné, versenyképtelenné. Mégis, ami cél megfogalmazódik itt, semmivel sem több, mint amit már felmenoink egyszer tehetséggel megalkottak. Semmivel sem több, mint amit a már említett mai városok, Prága, Barcelona, Moszkva, London, Varsó, Lisszabon, Berlin lakói is a mindennapokban megteremtenek maguknak.

Természetesen tudom, hol húzódik határ az értelmes és értelmetlen törekvések között. Vannak dolgok, amelyeket a mai bicebóca önkormányzatiság is rendezni képes. De ami a lényeg, becsvágyó, izgalmas dolgok elokészítésére, megalkotására közel másfél évtized alatt alkalmatlannak mutatkozott. És ennek nemcsak intézményi, szerkezeti okai vannak, de sokszor személyi okai is. Sokan a borükön érzik ezt, hangsúlyosan azok, akik a magánszféra valamely területén próbálnak nap mint nap elorehaladni. A mégoly soványka, de létezo polgári osztályról van szó. A reformkor progresszív társadalmi erejének mai megfeleloirol. Azokról, akik a semmibol hoztak létre valamit. Egy céget, egy éttermet, egy intézetet, egy kiadót, fesztivált, galériát vagy bármit. Pontosan ismerik a valóságot. Annak suru, de képlékeny szövetét. Tudják, mi ez az anyag, hol kell megfogni, hogy változtatni tudjunk rajta. Igen, a Sarkra, a Mumusra, az Odeonra, a Zöld Pardonra, a Titanik-fesztiválra, a Hajtás Pajtásra, a Film.hu-ra, a Falk Miksa utcai antikvitásokra, az Indexre, a Krétakörre, a Spoon hajóra, az ExperiDance-re, a Cinetripre, a Bälgára és még sok ezer társukra gondolok. Budapestnek ma éppen ezekre a tapasztalatokra és tehetségekre van szüksége. Nekünk, mostanig csak a magunk közvetlen érdekei szerint muködo egyéneknek, városi polgároknak pedig Budapestre van szükségünk. Legszebb eredményeink is csak általa, egy felemelkedo, jól muködo, méltán irigyelheto város közegében nyernek igazi értelmet. Válnak összehasonlítható erkölcsi és anyagi teljesítményekké a mai berlini, londoni, milánói, athéni nemzedékek eredményeivel. Nincs kire várnunk. Vegyük észre, magunk vagyunk. Együtt és külön-külön. Csak koncepció és elhatározás kérdése. Csak büszkeség és becsvágy kérdése. Csak szeretet kérdése. Szeressük Budapestet!

Bojár Iván András

 

Mozgalom a Budapestet szeretőknek

Piac és Profit, 2004. október 7.

Budapest sikere nélkül Magyarország sikere is elképzelhetetlen ? olvasható egyebek között a Szeretem Budapestet néven elindított mozgalom honlapján. A civil szervezodés ? létrehozója Bojár Iván András és Gábor Iván - azokat a budapestieket egyesíti, akik büszkék a városukra és olyan élheto és folyamatosan fejlodo regionális fo várost szeretnének, amely versenytársa Európa bármely nagyvárosának

Civil mozgalomnak szánatott a minap Szeretem Budapestet elnevezéssel alakult szervezodés. A hivataloktól, pártoktól független mozgalom honlapján olvasható: azokat a budapestieket szándékoznak egyesíti, akiknek elegük van a városuk megosztottságából, szürkeségébol, koszosságából. A fejlesztések koncepciótlanságából, a fantáziátlanságból és szellemtelenségbol. A közlekedési káoszból, a parkok rendezetlenségébol. Azokat a budapestieket egyesíti, akik büszkék a városukra és olyan élheto és folyamatosan fejlodo regionális fo várost szeretnének, amely versenytársa Európa bármely nagyvárosának.

A megalakulás rendezvényén külön hangsúlyt kaptak a gazdasági érdekek, hiszen a város fejlesztése mindenkinek megtérülo beruházás, a külföldi és hazai nagyvállalatok, a munkavállalók, a budapesti vállalkozók, a muvészek számára egyaránt. Hiszen a beruházások, a visszatéro városlakók, a turisták mind munkahelyeket és megrendeléseket jelentenek, a városnak pedig folyamatosan gyarapodó bevételeket. A város fejlesztése ? olvasható a mozgalomalakulásról beszámoló honlapon - nemcsak a budapestiek érdeke. Sot, Budapest sikere nélkül Magyarország sikere is elképzelhetetlen. Budapest megújult imázsa alapja, motorja és meghatározója lesz Magyarország modern képének kialakításában. Budapest fejlodésének áldásából minden magyar város és régió tud részesedni, így haszonélvezojévé válik annak, mégpedig úgy, hogy a fováros nem a vízfej, hanem a társadalom egészét szolgáló szerepet vállalja magára.

A mozgalom elso lépésként minél több regisztrált pártoló tagot akar gyujteni, mindenfelé meg akar jelenni a városban a Dunát és a város kontúrját szív alakban ábrázoló logójával. Ez ad alapot az elképzelések megvalósításához szükséges párbeszédre, amit a mozgalom a város vezetoivel, a politikával folytatni kíván. Eközben pedig tovább folynak a konkrét tervezési munkák, az elképzelések pontos kirajzolása.

A Szeretem Budapestet mozgalom kitalálója és fo szervezoje Bojár Iván András, az OCTOGON foszerkesztoje, illetve Gábor Iván, a Café Reklám ügyvezeto igazgatója. Honlapjuk, ahol regisztrálhatják magukat a csatlakozni kívánó érdeklodok: www.szeretembudapestet.hu

Gergely László

 

Váradi Júlia riportja Bojár Iván Andrással

Kossuth Rádió - Tizenhat óra, 2004. október 2.

Szeretem Budapestet. Ez a kijelentés mostantól nemcsak egy magánvallomás, hanem egy új civilmozgalom jelszava is. Bojár Iván András az Oktogon címu építészeti lap foszerkesztoje, úgy gondolta, hogy elég volt abból, hogy panaszkodjunk, amiért a város élhetetlen, és o most cselekvésre buzdítja azokat, akik el tudják képzelni, hogy kijelentsék, Szeretem Budapestet, majd utána nem teszik hozzá, hogy - De. Október az Építészet hónapja. Ebbol az alkalomból beszélgetett kollegánk Váradi Júlia az építész foszerkesztovel.

Bojár Iván András: Az a fogalom, hogy szeretem Budapestet, de nélkül, ez szerintem egy új hozzáállás lehetne, vagy annak az alapja lehetne, ez az érzelmi alap, ez nagyon sok mindenkit összehoz, olyanokat is, akik tényleg tudnak tenni a városért, tényleg tudnak tenni közösségekért, és olyanokat is, akik esetleg csak alkalmilag néha egy-egy eseményre, vagy alkalomra beszállnának.

Ez a "De" ma még nagyon eros. Tehát mindannyian úgy gondoljuk, hogy, akik ebben a városban élünk, nagyon szeretnénk szeretni ezt a várost, inkább így fogalmaznék.

Szerintem indokolt a - de - mi inkább csak a hangsúlyt szeretnénk egy picit eltolni. A de, azt már tudjuk, tehát panaszkodni tényleg száz százalékosan, csodásan, egészen Paganini színvonalán tud mindenki, viszont meg tenni meg nem. Ez mindig sokkal nehezebb, és persze ez rögtön a mainak is tunik, hogy de aranyos dolog, hogy most akkor szeretnénk tenni valamit, de tényleg az van, hogy egy öntudatos hívo közösség, az bizony megteheti, és jó is, hogy megteheti, hogy idonként a napi érdekei mellett, amellé rendelve, olyan dolgokra is figyelmet szentel, amely nem direkt, nem közvetett érdeke. Mi annak örülnénk, hogyha az a nagyon sokfajta csoport, akik különbözo elgondolások mentén szervezodnének, azok kapcsolatba tudnának lépni egymással, egyfajta hálózat jönne létre, amelyben az egyes csoportokban lévo szakszeruség vagy szempontrendszer az ki tudná egészíteni a másikat.

Felmerül itt is természetesen, hogy hát nyilván politikai szempontból másként szeretik Budapestet, ha így lehet fogalmazni. Mennyire akadálya ez, egy ilyen közös nagy akaratnak?

Ezt még nem tudom, mert én politikai téren életemben nem mozogtam, tehát, a mi deklarált szempontunk az az, hogy mindenkinek egyénileg meg lehet és meg is van a maga politikai ízlése, választása, ki oda, ki ide szavaz, úgy nagyjából tudjuk is, hogy van esetleg a csapatban MSZP hívo, vagy Fidesz hívo, vagy SZDSZ hívo, de azért fel kell ismernünk, hogy van ennél fontosabb, még pedig a saját életünk, az, hogy hol élünk, hogy élünk abban az életben? Ehhez képest ez egy ideológiai alapon szervezodo politikai intézmény, vagy egy párt, hogy mit akar, teljesen másodlagos, ez az igazi civilszempont az érzésem szerint.

Sokan naivnak tartják ezt a megközelítést, és a tapasztalat azt mutatja, hogy nem nagyon sokszor sikerült megorizni ezt a fajta civilgondolkodást, mert ahogy mondom ugye abban egyetértünk, hogy a pártok és a politika maguk alá gyurték az ilyenfajta kezdeményezések?

Legyünk optimisták, másrészt én sem becsukott szemmel járok a világban, theát ezeket én pontosan tudom, a naivitás ebben az értelemben egy álnaivitás és egy elvállalt pozíció, tehát azt gondolom, hogyha az ember józanul gondolkodik, akkor tudja, hogy ez saját házatája, a nappalija, a kertje, az sokkal fontosabb, mint ami az utcán túl van, vagy olyan régiókban, ahol nem is lát ki. És hogyha az ember ezt a fajta ésszeruséget igyekszik erosíteni, akkor talán egy picit értelmesebb lesz a világ. Abban hiszek, hogy a demokráciának igazi erénye és értéke az, hogy van szabad tér és ebben a szabadtérben, a civilek mozoghatnak, hát akkor miért ne mozognának?

Akkor most konkretizáljuk a dolgot, hogy merre mozognának ezek a civilek, az Építészeti hónap is elohoz egy csomó olyan gondolatot, ami vitaként felmerült már réges-régóta, és most újra próbálják végiggondolni, ebben a kiáltványban, amit közzétettek, a legfontosabb kérdések mindenképpen szerepelnek, és az azokra, utaló megoldási javaslatok is valamelyest.

Az egyik fogondolat a város újraegyesítése. Nem véletlenül fogalmazunk így, hiszen 1873-ban, amikor a Parlament elfogadta a három város Óbuda, Pest és Buda egyesítését, akkor egy olyan nagy programot fogalmaztak meg, ami attól kezdve egységként kezelte a várost. A rendszerváltásban ez teljesen szét lett tördelve, mindezt a közigazgatási gyakorlat, 23+1 önkormányzat irányítja Budapestet, 23 egymáshoz láncolt kis falu, kisvároska küzd egymás ellen, egymással és a fováros ellenében, abnormális dolog. Egy beállt hivatali rendszer ez, nagyon sok ember egzisztenciája kötodik ahhoz, hogy egy így maradjon fent, és a pártoknak is rendkívül fontos, hogy jó sok úgymond pártkatonát tudjon elhelyezni.

Most az önkormányzati törvényrol beszélünk természetesen, amelynek a megváltoztatásához nagyon komoly eroket kellene megmozgatni, elképzelték, hogy hogyan?

Nem, szerintem az Önkormányzati törvényhez nem lehet hozzányúlni. Tehát én most egy naivan elmondhatom, hogy majd nekimegyünk egy dárdával a szélmalomnak, és akkor majd odavág minket a földhöz, nem lehet nekimenni, ebben a pillanatban nem lehet, volnának megoldási lehetoségek, javaslatok, hogy hogyan lehetne ebbol a sarokbaszorult helyzetbol kikerülni? Ennek a titka, egy olyan sajátos és ügyes közigazgatási megoldás, ami a Londoni Metropolitan Bold of World mintájára jött létre, amikor 1867 után a kiegyezés után szóba került, három város egyesítése, és akkor a három városi tanácsban érdekek fuzodtek ahhoz, hogy lehetoség szerint ebbol a három városi tanácsból egy nagy tanács jöjjön létre, és egy nagy közigazgatási rendszer, hogy akik aztán a közös tanácsban kaptak helyett, még ok is rengeteg jogosítványukat elvesztették azért, hogy a város egy nagyon hatékony, a maga idejében Európában abszolút páratlan, elsorangú fejlodési pályára tudjon állni. Ezzel a Fovárosi Közmunka Tanácsról beszélek, aminek ugye elég rémes neve van, a mai füllel hallva, valójában valóban a közjavát szolgáló munkákról volt szó, egyre több helyrol hallom vissza, hogy bár milyen jó is lenne. Megszoktuk, az én generációm is megszokta még, hogy egy városban, ahol él, ott semmi sem az övé. o ott lehet, tehát megturi, jó, ha békén hagyják, nem zavarják el, de tulajdonképpen semmi, ami ott van, az nem az övé, és egy kicsit jogosulatlan, azoknak a használatára. Szeretnénk, hogyha ez a szemlélet változna, ez a város a mienk, nem az önkormányzat városa, nem a politikusok városa, ez a mi városunk, az utca és az aszfalt is, és a házfalak is, stb.

Mi a módszer erre?

Kétfajta módszer van, ha nagyon kézrátétellel akarom igazolni hogy ez a város az enyém, akkor telefújom a falait, ez megtörténik. Ha pedig azt gondolom, hogy ez nem jó, hogy valaki így kézrátétellel jelzi, hogy a város az övé, akkor letisztítom a falait. És nagyon sok olyan dolog van még, amirol mi magunk pontosan tudjuk, hogy egy keresztezodésben naponta négyszer van baleset, felismerjük az okát, hogy miért történik a baleset, nem várunk arra, hogy majd egyszer jön felülrol valaki csodaember, aki közlekedésmérnök, aki mindent tud, egy irodában egy asztal felé hajolva, hanem valamilyen módon jelezzük, hogy itt hiba van, fákat ültetni bizonyos helyeken. Megint olyan dolog, lehet várni a Fovárosi Kertészetre, meg a nem tudom én kire, jó, nem jön ki, nem megy oda, nem csinálja meg, bizonyos dolgokat meg tud csinálni, amennyi forrása van, de hát attól még lehet fákat ültetni, ahol van fu. Szeretnénk szakmai csoportokat létrehozni, amelyek közösen kezdjenek el módszeresen gondolkodni, és a maguk szakmai belso szempontrendszere alapján, bizonyos megoldandó kérdésekrol, adott esetben segíteni, akár a városvezetését, akár egyes kerületek vezetését abban, hogy döntésekhez tudjanak jutni, elképzelheto, hogy nekik nincsen elég kapacitásuk rá, vagy maga az intézmény-rendszerük nem alkalmas erre.

Lehet arra példákat mondani, hogy mi az, ami ebben a városban sürgosen változtatandó lenne?

Én úgy érzem, hogy 25. órában vagyunk a Duna, mint Budapest foutcája ügyében. A Velencei építészet az INA egyik legizgalmasabb kiállítása most jelenleg a világban zajló vízifejlesztésekkel foglalkozik, azzal, hogy mondjuk a 2008-ban expóra kandidáló Triest hogyan fogja az egész kikötoi rendszerét teljesen átalakítani. De adott esetben Sanghaj vagy Söul, vagy más városok, dél-amerikai városok is hogyan élnek a vízzel, és a vízközeliség teljesen sajátos lehetoségeivel.

Nemcsak a tengerrel?

Nemcsak a tengerrel, folyami fejlesztések is vannak, elképesztoen izgalmas fejlesztések, ott van például a berlini Wasser Stadt, ami egy vízre telepített és a víz adottságaival élo fantasztikus városrész. Én nem azt mondom, hogy hasonlóak az anyagi lehetoségeink, de azt gondolom, hogy lényegesen több a szellemi kapacitás ma Budapesten, Magyarországon, mint ami a fejlesztéseken látszik.

Bojár Iván András, muvészettörténészt hallották, a riporter Váradi Júlia volt.

 

Elegük van a fővárosi koszból

Színes Mai Lap, 2004. szeptember 29.

Kiáltványban fogalmazta meg a kritikáját a nemrég alakult Szeretem Budapestet elnevezésu civil mozgalom. A szervezet azokat az embereket fogja össze, akik valamit tenni szeretnének azért, hogy egy kicsit kiemeljék a fovárost a szürkeségébol és a koszból. "Elegünk van abból, hogy a bunözés mindennapi életvitelünket fenyegeti. Elegünk van abból, hogy mocskos levegot szívunk, és mocskos utcákon közlekedünk" - sorolja a szervezet kiáltványa. A csaknem négyszáz tagot számláló civil mozgalom most különbözo fórumokon próbál tagokat toborozni terve megvalósításához. - Egy évtized alatt csaknem 300 ezren költöztek ki az agglomerációba. Ugyanakkor a környezo országok fovárosai, például Prága, Krakkó vagy Pozsony szépül, ami azt jelzi, hogy sürgosen tenni kell valamit - indokolja kritikájukat Bojár Iván András, a szervezet létrehozója. Egyelore nincs pénz, elképzelés azonban annál több, ezert abban reménykedünk, hogy egykét hónap múlva már konkrét lépéseket tudunk tenni. Nem szemetet szeretnénk szedni vagy aluljárókat mosni, hanem úgy összefogni, hogy ezek a dolgok maguktól is muködjenek. A városvezetéssel is felvettük a kapcsolatot, és megpróbálunk együttmuködni, ha kell, ellenzékben, ha kell, partneri viszonyban.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretembudapestet.blog.hu/api/trackback/id/tr18852779

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása