Tisztelt Palugyai úr!

Attól tartok, hogy blogjukban olyan valamiről ír, amiről nincs fogalma.
A huszadik és huszonegyedik század képzőművészetének és tömegkultúrájának a graffiti immáron alapvető része, önálló kultúrális jelenség, melyhez az Ön által említett 'szocio' előtétet hozzáfűzni szomorú dolog.

Cáfoljon vagy erősítsen meg több művészettörténész és esztéta, de ezt a világszerte több évtizedes múlttal művészeti ágat 'igazi szociokulturális környezeti szenny'-nek minősíteni szerintem marhaság.

Teljesen egyetértek azzal, hogy pl műemléképületek vagy idegenforgalmi látványosságok épségét nem szabadna a graffitivel veszélyeztetni, és számomra úgy tűnik, nem e 'szociokultúrális környezeti szenny' miatt mutatja szomorúbb arcát sokaknak például Körút vagy Rákóczi út immáron hosszú évek óta.

Kérem, fontolja meg soraim, és lehetőség szerint konzultáljon művészettörténészekkel, graffiti- vagy street art művészekkel, remélem, hogy kialakul Önben is a készség hazánkban ezen új és bizonyára még soká vitatott művészeti ágat befogadni és élvezni.

Érdemi munkájukhoz a továbbiakban sok sikert kívánva,

Üdvözlettel,
Jobbágy István

Igenis szenny • Tiszta fejjel • Népszabadság • Palugyai István • 2008. szeptember 25.

A múltkoriban a budapesti és vidéki belvárosokat elárasztó graffitiáradat ellen emeltem szót e hasábokon. A jegyzetet megjelentette blogjában a Szeretem Budapestet mozgalom, mely a múlt héten nagy médiafelhajtás közepette kampányt indított, elsőként a Nagykörút házainak megtisztítására.

Erre érkezett egy reagálás, mely kifogásolta, hogy írásomban a házfalakat és a városképet elcsúfító jelenséget szociokulturális szennynek neveztem, mondván: művészettörténészek és esztéták a graffitit már régen a művészet kategóriájába sorolják. Elképzelhető, hogy így is van, ám én nem a hajdani berlini falon ékeskedő ábrázolásokat, hanem a graffiti sajátos eltorzulását, a tagoknak nevezett firkálmányokat és a drága pénzekből helyrehozott épületek összebarmolását tartom továbbra is szennynek, s elterpeszkedését épített környezetünkben szociokulturális jelenségnek.

Valószínűleg így gondolhatja a neves esztéta, Bojár Iván András is, ha már az említett mozgalom vezetőjeként harcot indított a falfirkák ellen. Mert a tagelők nemcsak a bezárt boltok kirakatüvegét, és nem városesztétikai figyelmeztetésként kenik össze, hanem minden szabadon hagyott falat, legyen az frissen festett vagy sem, új villamosmegállót, sőt vasúti vagont. Ez pedig nem műélvezetet, hanem társadalmi összefogást és alapos elemzést kíván. A valódi graffitiknek ott vannak az e célra átadott graffitifalak és hasonló felületek, betonkerítések. Tessenek itt élni a street-art lehetőségeivel! A Szeretem Budapestet mozgalomnak pedig sok sikert kívánok!