Szelektív szigetek

Képeink

Kommentek

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Nincs pénz a fővárosi parkok rendben tartására

2009.04.08. 13:15 :: Szeretem Budapestet

A Fővárosi Önkormányzat idei költségvetésének elfogadásáig nincs pénze a Főkert Zrt.-nek arra, hogy a közparkokban hétvégén is tisztaság és rend legyen – nyilatkozta Kocsis László vezérigazgató kedden.
MNO 2009. április 7., 19:50 

A cégvezető elmondta, hogy az általuk kezelt 6 millió négyzetméternyi zöldterület, a 338 helyszín gondozására 3,5 milliárd forintra lenne szükség évente. A nonprofit társaság működéséhez azonban az önkormányzat évek óta egyre kevesebb pénzt ad. A 2006-os 1,6 milliárdhoz képest tavaly már csak 1,4 milliárdot kaptak, s információik szerint idén is több mint 200 millió forinttal kevesebb pénzre számíthatnak. Reálértéken így 100 milliókkal csökken a cég rendelkezésére álló pénz, miközben a gazdasági válság miatt várhatóan egyre többek számára csak a fővárosi parkok zöldterülete jelent majd felüdülést – jegyezte meg.

Kocsis László kifejtette: ahhoz, hogy például a Margitszigeten a hétvégén is takarítani tudjanak, mintegy egymillió forint kellene a minimálisan szükséges 15 ember bérköltségére. Hétvégenként ugyanis dupla munkabért kell fizetniük. Mivel erre nincs pénz, péntektől hétfőig nem szedik össze a szemetet a parkokban. A vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy néhány éve kerültek át hozzájuk a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-től a parkok, így a Margitsziget takarítása is. Az erre a célra fordított pénzt azonban nem kapták meg, az maradt a közterület-fenntartóknál – fűzte hozzá.

A cégvezető rámutatott, hogy a parkok fenntartására azért is kell folyamatosan többet költeni, mert egyre növekszik az ott tartózkodó, illetve egyre inkább életvitelszerűen ott élő hajléktalanok száma. Gond az is, hogy amikor jó időben egy hétvégén 35 ezren is felkeresik például a Margitszigetet, ezerszámra dobják el az emberek az úgynevezett pillepalackokat. Az italokat ugyanis ma már nem korsóban vagy pohárban árusítják. Valamelyest segítene a jelenlegi helyzeten, ha az emberek a kiürült palackokat összelapítva dobnák a gyűjtőedénybe – mondta.

 

Szólj hozzá!

Címkék: parkok

A bejegyzés trackback címe:

https://szeretembudapestet.blog.hu/api/trackback/id/tr971053733

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása