Harc a graffiti ellen - sikeres felderítés
A BRFK Gyermek-és Ifjúságvédelmi Osztálya az eredményes nyomozati tevékenység és a Főpolgármesteri Hivatallal, valamint MÁV Zrt.-vel kialakított új, graffiti-ellenes együttműködés eredményeképpen beazonosított és elfogott három 20-25 év közötti budapesti fiatalt, akik az elmúlt időszakban Budapest területén – szinte valamennyi kerületet érintően – különböző köz- és magánépületeket, illetve a MÁV és BKV tulajdonában lévő épületeket, járműveket rongáltak meg graffiti rajzok készítésével több millió forintos kárt okozva. A Gyermek-és Ifjúságvédelmi Osztály a Főpolgármesteri Hivatallal együttműködő City Guardian Társaság feljelentései alapján indított eljárást ismeretlen tettesek ellen, melynek lefolytatását a sorozat jellegre, a nagy értékű károkozásokra, valamint a tömegközlekedést biztosító társaságok sérelmére elkövetett bűncselekményekre tekintettel már a BRFK Gyermek-és Ifjúságvédelmi Osztályán közelmúltban felállított graffiti-ellenes nyomozócsoport kezdte meg. Az elfogott fiataloknál lefolytatott házkutatások során több tárgyi bizonyítékot találtak és foglaltak le a nyomozók, melyek közvetlenül kapcsolhatóak a Budapest területén elkövetett graffitis rongálásokhoz. A gyanúsítottak kihallgatásaik során beismerő vallomást tettek. Többek között az egyik elkövető beismerte a közelmúltban nagy hírt kavart MÁV Zrt. által rendszerbe állított új motorvonatok és több jármű graffitis megrongálást. Az ügyben a további eljárást rongálás elkövetése megalapozott gyanúja miatt a BRFK Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Gyermek-és Ifjúságvédelmi Osztálya folytatja le. BRFK KOMMUNIKÁCIÓS OSZTÁLY |
Kommentek